top of page

1992. április 07.-én születtem Nagykanizsán. Imádok táncolni és táncot tanítani, emellett foglalkozom amatőr szinten színészettel, színdarabrendezéssel, önkéntes csoportot vezetek Nagykanizsán és a Városi Civil Kerekasztal ifjúsági munkacsoport elnöke vagyok. 2008-ban letettem egy modelltanfolyamot Budapesten, 2009-ben megkaptam az év civil fiatalja címet, valamint 2010-ben Zala megye tehetségígérete elismerést szereztem. Jómagam 13 éve táncolok, és 6 éve tanítok a Magic Ritmo-ban különböző stílusú táncokat. 

1992. december 25.-én születtem Nagykanizsán. A 4 éves táncos múlt alatt jöttem rá, hogy ez az életem és úgy érzem megtaláltam, amit mindig is csinálni akartam. Ezen felül már évek óta foglalkozom énekléssel, valamint tagja vagyok a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadjának, és a „Mit tehetnék érted?” Karitatív ifjúsági csoportnak is. Jelenleg a Zsigmond Király Főiskola közgazdász emberi erőforrások levelezős hallgatója vagyok.  

A Magic Duó 2009-ben alakult, illetve vált el a Magic Ritmo-tól, amelynek továbbra is oszlopos tagjai, illetve vezetői vagyunk.

Városi, iskolai és egyéni, családos rendezvényeken vállalunk fellépést. Repertoárunkban szerepel kortárstánc és broadway, amely Magyarországon még nem annyira közismert, valamint hip-hop, társastánc, ezen belül főként angol- keringő, bécsi keringő, szamba, rumba, cha-cha-cha és jive koreográfiák.

Nem csak táncpartnerek, hanem jó barátok is vagyunk egyben.  A mi álláspontunk szerint a zene és a tánc felejthetetlen élményt nyújthat mind a nézőknek, mind a táncosoknak, emellett elfeledtetheti a szürke hétköznapok problémáit.

Fontosnak tartjuk, hogy minél több fiatallal megismertessük a kultúra eme formáját, önbizalmat adjunk nekik és elhitessük velük, semmi sem lehetetlen, csak küzdeni kell céljaik eléréséhez.

Nikolics Zsanna

Fási Barnabás

Rólunk

bottom of page